Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
774 ezer – magyar állampolgároktól származó – támogató aláírást sikerült gyűjteni a nemzeti régiók védelme mellett.
Immár hivatalosan is elismertté vált a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének a sikeressége - jelentette be csütörtökön Izsák Balázs, a polgári kezdeményezés bizottságának a képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Izsák Balázs azután tette a bejelentést, hogy szerdán a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság több mint 774 ezer – magyar állampolgároktól gyűjtött – támogató aláírás érvényességét ismerte el. Az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta: ezzel a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének mindkét érvényességi feltétele teljesült. Az Európai Unió tagállamainak az illetékes hatóságai több mint egymillió aláírás hitelességét ismerték el, és hét tagállamban – Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Írországban, Belgiumban, Spanyolországban és Litvániában – sikerült a küszöbértéket meghaladó aláírás hitelességét elismertetni.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Kátai Edit